Talán a legjobb dolog, ami életem folyamán eddig történt velem, az az, amikor Goldie-t megkaptam. Emlékszem, hogy 1 hétre mentünk el nyaralni (ennek már 2 éve) és én már alig bírtam kivárni azt az egy hetet. Mert utána kaptam meg a második goldenemet. Elmentünk érte. Rajta kívűl csak a kis fiútesója Aranyka volt még ilyen sötétszínű golden. Mondjuk már előtte 2 héttel kiválasztottuk, és "lefoglaltuk", szóval emiatt nem kellett izgulni. A volt gazdik elbúcsúztak tőle, mi pedig beraktuk egy kartondobozba. Hazafelé úton kimászott, és köztem, meg anya közt csücsült a hátsó ülésen. Nagyon sírt, mert nem volt már mellette az anyja, és hiányzott neki. Keservesen sírt. Aztán anya megmutatta neki az autókat, amik mentek el melletünk. És akkor abbahagyta a sírást. Valamiért nagyon érdekelték őt a kocsik. Aztán egész úton azokat nézte. Mikor hazaértünk, kapott egy kispárnát. Nagyon örült neki. Kapott egy játékcsontot, hogy tudja rágogatni. (húú, azóta már millió ilyenje van! :D) Jöttek át megnézni többen is, és mondták, hogy milyen aranyos. Aztán eljött az este. Beraktuk a kis helyére, amit készítettünk neki. Nagyon sírt, hogy otthagyom. De két héttel később már elfelejtette az anyját, és már nem sírt, amikor beraktuk a helyére aludni. Annyira aranyos volt. Most már 2 éves, de én még mindig pici kutyaként tekintek rá :) Ez lett volna a kihívás 2. napja. pusszantás